Végre csináltam valamit. Komolyan.
Katasztrofális, tele van helyesírási hibával, és persze szóismétlés a köbön, de
legalább van.
A Day Off
Rose Tyler izgalomtól remegő kézzel
nyitotta ki az ajtót. Kellemes meglepetésként érte, hogy kivételesen jó helyen
kötöttek ki. Mosolyogva álldogált a küszöbön, egy törülközővel és egy üveg
napolajjal a kezében. Egy egyszerű dallamot dúdolgatott, élvezte a kék fülkébe
beömlő napfényt, és a simogató tengeri szellőt, ami a haját csavargatta.
Szentül hitte, hogy a Doktor a
szokásos öltözetében viharzik majd ki a TARDIS-ból, esetleg kerít valahonnan egy
napszemüveget. Színtiszta meggyőződése,
hogy az idő lordnak már a mániájává vált, hogy minél több ruhát erőszakoljon
magára.
Rose felkuncogott a gondolatra, hogy
a Doktor ballonkabátban vonul végig a strandon. Abban a pillanatban megjelent a
háta mögött egy férfi, a szokásosnál is kócosabb hajjal és hatalmas, csodálkozó
szemekkel. A lány legnagyobb meglepetésére egy hosszabb fürdőnadrágot viselt,
ami passzolt a fülkéje színéhez.
Rose és a Doktor elámulva nézték
egymást a partig vezető úton, egészen addig, míg a lány föl nem ajánlotta az
idő lordnak, hogy bekeni napolajjal. Az leplezetlenül vörös arccal kicsit
vonakodva ugyan, de beleegyezett. Leültek az aprószemcsés finom, hófehér
homokba egy hatalmas fa árnyékában. A férfi ugyan pusmogott még egy kicsit, de
utána hosszú ideig hallgatott. Élvezte a szabadnapját, amikor kivételesen nem
kellett megmentenie az egész univerzumot. Hamar el is álmosodott. Már arra sem
emlékezett, hogy mikor aludt utoljára. Rose a vállának dőlve szuszogott.
❂
- Dean.... - sóhajtott Sam Winchester
fejcsóválva. Egy laza csuklómozdulattal lerántotta a kétségbeesett Castiel
fejéről a nedves törülközőt. Bátyja hamburgerén csámcsogva vonogatta a vállát.
- Le fog égni.
- Kabátban van, Dean. Nem fog leégni.
Inkább azért aggódom, hogy napszúrást kap.
- Napszúrást? Castiel?
A fiatalabb Winchester szemét
forgatva egy kötekedő „Nézz már rá” kíséretében a homokban terpeszkedő
összezavarodott, nem éppen alkalomhoz illően öltözött férfi felé bökött. Dean
kicsit megsajnálta, leguggolt elé, megbökdöste az arcát, szólongatta is, de a
másik továbbra is csak értelmetlenül gügyögött és a strand büféje előtt ácsorgó
alacsony, rövid, szőke hajú férfire mutogatott. Az idősebb testvér lehámozta
róla a kabátját és ingét, majd ölébe vette és árnyék után kutatott. Szitkozódva
konstatálta, hogy a látóhatárán belül eső egyetlen fa alatt egy férfi és egy
nő–feltehetően egy fiatal pár- szunyókált. Dean, mivel belátta, hogy nincs más
lehetősége a férfi mellé engedte le Castielt, aki abban a pillanatban álomba
merült és átkarolta a mellette fekvő lábát.
Winchester akarata ellenére is
elmosolyodott. Valamiért aranyosnak találta ezt a bizarr testhelyzetet.
❂
Sherlock Holmes egy nedves lepedővel
a fején ücsörgött és a tőle nem messze ébredezőket fürkészte. Az egyik fiatal férfi megmagyarázhatatlan
módon a másik lábát ölelgette, a mellettük heverésző lány pedig csodálkozva
bámulta őket. Mély elmélkedését a
bájosan mosolygó John szakította meg. Jeges teával kínálta és egy doboz kekszet
nyújtott felé.
Sherlock szemöldök ráncolva túrt bele
az állatformájú aprósüteményekbe. Gondolataiba mélyedve elnyammogott egy
elefántot és egy zsiráfot, miközben előtte álló szőkeség többször is
megkörnyékezte a teával, amiből végül az sült ki, hogy a detektívnek még a
hajából is ragacsos, cukros lé csöpögött. Kicsit megalázva érezte magát, mikor
bele kellett mártóznia a vízbe, amit addig nagyvonalúan elkerült. A doktor
ártatlan arccal mosdatta barátját, úgy, mint aki észre sem vette, hogy a parton
napozók fele őt és a göndör, fekete hajú férfit bámulja a méhecskés
fürdőnadrágban.
Sherlock Holmesnak fogalma sem volt,
arról hogy folyamatosan mosolygott, de nem csak úgy hamisan, keveset sejtetően,
ahogy máskor szokott, hanem őszintén, gyermekien. Vele ellentétben barátja még
azzal a csekély megfigyelőképességével is felfedezte ezt.
❂
Hannibal Lecter önelégült mosollyal
figyelte a kutyákkal önfeledten játszadozó Willt és Abigailt. Mindketten
roppantul felszabadultak voltak, kifejezetten jót tett nekik ez a kis kiruccanás.
Graham néha lopva Hannibalra
mosolygott, és közben bambán pislogott, mint egy elveszett kisgyerek, akinek az
egyetlen reménye egy férfi, akiben nem bízik meg teljesen. Seszínű szemei össze-vissza
cikáztak, követték a pszichiáter tekintetét, meg akarta érteni, bízni szeretett
volna benne. Hannibal számára ő csak egy kölyök volt, aki szempilláit
rebegtetve került közel az emberekhez. Persze Will tudta, hogy ő több ennél.
Tudta, hogy egy nap még hatalmasat nőhet a nála tapasztaltabb férfi szemében. Hitte, hogy egyedül is képes meg találni a
haza vezető utat.
A nap aranyszínű fénye nedves hajára
vetült. Olyan volt, mintha ezernyi kristály csillogott volna fakó barna
tincsein. Mosolygott ugyan, de nem volt elégedett. Mert még csak egy fiatal
bimbó volt, aki egyszer túlnőheti a kert összes virágát. De ő akkor pusztán
csak egy eltévedt gyerek volt.
Winston vidáman csaholva rázta le
magát, majd odakullogott Abigailhez, hűségesen megnyalintotta a lány kezét és
kényelmesen elhelyezkedett az ölében.
