Úgy látszik ez lesz az első történet a blogomon. Ez annak is tulajdonítható,hogy fanfictiont félek írni,mert szinte TUDOM,hogy minden egyes karakter OOC lesz. Ezt ez most valami non-fandom pszichonak szánt elcseszett isten komplexusos zagyvaság lesz. Köszönöm.
God Complex
Vörös. Skarlátvörös. Szinte világít,pulzál a halovány lámpa fényénél.
A tömény vérszagon át is érzem a mosdatlan hajléktalan lány bűzét.
Pénzt kért tőlem. Lehet,hogy nem egy-két nulla van a bankszámlámon,de annyi nincs,hogy ilyen senkikre vesztegessem. Az ő élete semmit sem ér.
Most az operáló asztalomon fekszik a pincémben,összekötözött kezekkel.
Teste még néha-néha megfeszül szabadság után vágyakozva,de már ő is tudja,hogy nincs esélye.
Ott állok mellette, a szemében megbúvó félelmet és állatiasságot figyelem. Szánalmas.
Ahogy a törött karjába mártom az egyik szikét sikoltozni kezd. Balszerencséjére meginog a kezem és az eszköz mélyebbre csúszik,mint ahogy én akarom. Ezért úgy döntök felnyitom az egész felkarját és kiveszem a törött,és immáron még használhatatlanabb csontot.
Szorítok egyet a lány kötésein,majd megkeresem az egyéb csiszolásra váró maradványok tárolására szolgáló dobozkákat. Ebből kitűnő nyakkendő tű lesz. Megengedek magamnak egy halovány mosolyt,majd vissza sietek a lányhoz.
Egy mélyebb vágást ejtek a mellkasán. Egyenként és komótosan tördelem a bordáit és vágom el az artériákat.Óvatosan emeltem ki a belsőszerveit,majd tartósítom őket. Természetesen nem az összeset,mivel a legtöbbjük maga is olyan értéktelen mint a kislány.
Elégedettem néztem végig a tetemen.
Hát nem ilyen egy Isten munkája?
Egy angyalszobor tövében helyezem el,hogy mindenki tudja,hogy nem az ördög műve,hanem a halál angyaláé,egy Istené,ki ura mennynek és pokolnak. Katonáim előtt a helyen,talán még egyszer elragadják önző bűnei,vagy egy hamis vezető.
A lányon most egy szép,fehér selyemruha van.A szél lágyan belekap,csavargatja,fonógátja a gondosan kifésült,virágokkal díszített haját. A halovány smink kiemeli rózsaszínes bimbó-szerű száját. Káprázatos.
A sárban hentergő koszos patkányból egy gyönyörű fehér galamb lett az én kalitkámba zárva. Kezem által megtisztult.
És most az egész rothadó világ tudja meg: Én vagyok az egyetlen Isten bennem bízzatok. Én vagyok uratok és megmentőtök. Itt vagyok,és mindig itt is leszek. És minden tisztátlan megbocsátást nyer az én kezem és saját vére által.
S' a fénylő kék ég alatt,a tiszták skarlátszínű vérében tengernyi virág nő majd.
Mert mikor az emberiség végnapja eljő' én akkor is ott lesek majd az árnyékban,az legutolsó szusszanásod utolsó pillanatig. Az elméd legmélyebb és legállatiasabb vermében.
