A Day Off

Végre csináltam valamit. Komolyan. Katasztrofális, tele van helyesírási hibával, és persze szóismétlés a köbön, de legalább van.

A Day Off

Rose Tyler izgalomtól remegő kézzel nyitotta ki az ajtót. Kellemes meglepetésként érte, hogy kivételesen jó helyen kötöttek ki. Mosolyogva álldogált a küszöbön, egy törülközővel és egy üveg napolajjal a kezében. Egy egyszerű dallamot dúdolgatott, élvezte a kék fülkébe beömlő napfényt, és a simogató tengeri szellőt, ami a haját csavargatta.

Szentül hitte, hogy a Doktor a szokásos öltözetében viharzik majd ki a TARDIS-ból, esetleg kerít valahonnan egy napszemüveget.  Színtiszta meggyőződése, hogy az idő lordnak már a mániájává vált, hogy minél több ruhát erőszakoljon magára.

Rose felkuncogott a gondolatra, hogy a Doktor ballonkabátban vonul végig a strandon. Abban a pillanatban megjelent a háta mögött egy férfi, a szokásosnál is kócosabb hajjal és hatalmas, csodálkozó szemekkel. A lány legnagyobb meglepetésére egy hosszabb fürdőnadrágot viselt, ami passzolt a fülkéje színéhez.

Rose és a Doktor elámulva nézték egymást a partig vezető úton, egészen addig, míg a lány föl nem ajánlotta az idő lordnak, hogy bekeni napolajjal. Az leplezetlenül vörös arccal kicsit vonakodva ugyan, de beleegyezett. Leültek az aprószemcsés finom, hófehér homokba egy hatalmas fa árnyékában. A férfi ugyan pusmogott még egy kicsit, de utána hosszú ideig hallgatott. Élvezte a szabadnapját, amikor kivételesen nem kellett megmentenie az egész univerzumot. Hamar el is álmosodott. Már arra sem emlékezett, hogy mikor aludt utoljára. Rose a vállának dőlve szuszogott.

❂

- Dean.... - sóhajtott Sam Winchester fejcsóválva. Egy laza csuklómozdulattal lerántotta a kétségbeesett Castiel fejéről a nedves törülközőt. Bátyja hamburgerén csámcsogva vonogatta a vállát.

- Le fog égni.

- Kabátban van, Dean. Nem fog leégni. Inkább azért aggódom, hogy napszúrást kap.

- Napszúrást? Castiel?

A fiatalabb Winchester szemét forgatva egy kötekedő „Nézz már rá” kíséretében a homokban terpeszkedő összezavarodott, nem éppen alkalomhoz illően öltözött férfi felé bökött. Dean kicsit megsajnálta, leguggolt elé, megbökdöste az arcát, szólongatta is, de a másik továbbra is csak értelmetlenül gügyögött és a strand büféje előtt ácsorgó alacsony, rövid, szőke hajú férfire mutogatott. Az idősebb testvér lehámozta róla a kabátját és ingét, majd ölébe vette és árnyék után kutatott. Szitkozódva konstatálta, hogy a látóhatárán belül eső egyetlen fa alatt egy férfi és egy nő–feltehetően egy fiatal pár- szunyókált. Dean, mivel belátta, hogy nincs más lehetősége a férfi mellé engedte le Castielt, aki abban a pillanatban álomba merült és átkarolta a mellette fekvő lábát.

Winchester akarata ellenére is elmosolyodott. Valamiért aranyosnak találta ezt a bizarr testhelyzetet.

❂

Sherlock Holmes egy nedves lepedővel a fején ücsörgött és a tőle nem messze ébredezőket fürkészte.  Az egyik fiatal férfi megmagyarázhatatlan módon a másik lábát ölelgette, a mellettük heverésző lány pedig csodálkozva bámulta őket.  Mély elmélkedését a bájosan mosolygó John szakította meg. Jeges teával kínálta és egy doboz kekszet nyújtott felé.

Sherlock szemöldök ráncolva túrt bele az állatformájú aprósüteményekbe. Gondolataiba mélyedve elnyammogott egy elefántot és egy zsiráfot, miközben előtte álló szőkeség többször is megkörnyékezte a teával, amiből végül az sült ki, hogy a detektívnek még a hajából is ragacsos, cukros lé csöpögött. Kicsit megalázva érezte magát, mikor bele kellett mártóznia a vízbe, amit addig nagyvonalúan elkerült. A doktor ártatlan arccal mosdatta barátját, úgy, mint aki észre sem vette, hogy a parton napozók fele őt és a göndör, fekete hajú férfit bámulja a méhecskés fürdőnadrágban.

Sherlock Holmesnak fogalma sem volt, arról hogy folyamatosan mosolygott, de nem csak úgy hamisan, keveset sejtetően, ahogy máskor szokott, hanem őszintén, gyermekien. Vele ellentétben barátja még azzal a csekély megfigyelőképességével is felfedezte ezt.

❂

Hannibal Lecter önelégült mosollyal figyelte a kutyákkal önfeledten játszadozó Willt és Abigailt. Mindketten roppantul felszabadultak voltak, kifejezetten jót tett nekik ez a kis kiruccanás.

Graham néha lopva Hannibalra mosolygott, és közben bambán pislogott, mint egy elveszett kisgyerek, akinek az egyetlen reménye egy férfi, akiben nem bízik meg teljesen. Seszínű szemei össze-vissza cikáztak, követték a pszichiáter tekintetét, meg akarta érteni, bízni szeretett volna benne. Hannibal számára ő csak egy kölyök volt, aki szempilláit rebegtetve került közel az emberekhez. Persze Will tudta, hogy ő több ennél. Tudta, hogy egy nap még hatalmasat nőhet a nála tapasztaltabb férfi szemében.  Hitte, hogy egyedül is képes meg találni a haza vezető utat.

A nap aranyszínű fénye nedves hajára vetült. Olyan volt, mintha ezernyi kristály csillogott volna fakó barna tincsein. Mosolygott ugyan, de nem volt elégedett. Mert még csak egy fiatal bimbó volt, aki egyszer túlnőheti a kert összes virágát. De ő akkor pusztán csak egy eltévedt gyerek volt.

Winston vidáman csaholva rázta le magát, majd odakullogott Abigailhez, hűségesen megnyalintotta a lány kezét és kényelmesen elhelyezkedett az ölében.